Konokul dobolt az esõ az ablakon Halkan koppant az asztalon Egy könnycsepp, az utolsó talán Mikor kopogtak ajtaján
Kerestél, hát itt vagyok látom mindenki elhagyott Ne szólj semmit, elhiszem hiányoztál te is nekem
Kinyitotta és egy kisgyerek állt ott Halkan köszönt, mosoly játszott Az arcán, végignézett magán S csak annyit szólt : Megismersz még talán
A képre nézett a polcon a szüleivel állt ott A gyerekre újra és amit látott Annyira szörnyû volt, de szép Kinyújtotta felé két kezét
Rég nem láttalak, s hiába vártalak Pedig benned éltem, de nagyon féltem Sokáig bújkáltam elõled Nem akartam látni mi lett belõled Mi lett a jövõbõl amit vártál ? Mit csináltál, mit csináltál ?
Mit csináltál belõlem Nem bújkálhatsz többé elõlem Felelõs vagy azért a gyermekért Aki voltál, felelõs mindenért !
Hátsó szándék: fénykép a polcon |